Szubjektív világ

Gyakran kerülök szembe azzal, hogy az emberek sikeresek szeretnének lenni, s egyúttal félnek a sikertelenségtől, lúzerségtől. De ki a sikeres és ki a lúzer? Sikeres az, aki sokat keres? Lúzerek azok, akiknek nincs karrierjük? Vajon irigyelnünk kell azokat, akiknek a "hobbijuk a munkájuk", vagy azokat, akinek a garázsában BMW áll? Honnan lehet tudni, hogy valaki sikeres? Az instagram profilja, vagy a facebook képei elárulják? Az egyetemi professzor a sikeres, vagy a sales igazgató? Megannyi kérdés, megannyi nézőpont. Olybá tűnik fel előttem, hogy lassan mindegy, hogy mit csinálunk, milyen minőségben, a lényeg az, hogyan tálaljuk. Sőt: tálaljuk-e egyáltalán valahogy. Ha nem mutatjuk meg magunkat a virtuális világban, akkor nem látszódunk. Ha vacak minőségű képeket teszünk ki aktuális alkotásunkról, akkor senki nem fog ránézni sem, holott lehet, hogy a horgolt nyulunk van olyan jó minőségű (esetlegesen jobb is), mint Gizikéé, csak ő ügyesebb fotós. Valahogy így van ez mindenne...

Ki mondja meg mi a trend? Ki segít ki a lelki gödörből? Egy-egy jól beállított, filterezett kép segíthet-e nekünk, hogy mi is menők/trendik/divatosak legyünk? Elég néhány motivációs mondat, szép betűtípusokkal szedve, hogy kiláboljunk a válságainkból? Szerintem nem nehéz a válasz: egyértelműen nem elég. Hiszen a trend nem csak fényképekből áll, és amikor elhagyott a szerelmünk, vagy meghalt a nagymamánk csak a sírás segít, nem a motivációs táblácskák. Mindezt az emberek nagyobbik része csípőből tudja, ennek ellenére soha nagyobb hatással nem voltak az úgynevezett influencerek a vásárlási szokásainkra, vágyainkra és tetteinkre, lelki életünkre, mint manapság, és soha nem látott mennyiségben ömlenek ránk az instant koelhói bölcsességek. Valaki nyilvánvalóan fogyasztja ezeket a tartalmakat, igényli őket, különben nem lennének. Vagy nem lenne belőlük ennyi. Mi az, ami miatt inkább fordulunk a netes gurukhoz, mint hús-vér emberekhez (értem ezt úgy, hogy olyanokhoz, akikkel személyesen tal...